Zólyomi Péter vagyok. Az én spirituális utam is a szenvedéssel kezdődött. 35 évesen nagyon sikeres multinacionális cégvezetőként dolgoztam, boldog párkapcsolatban éltem, két okos, csodálatos gyermekemmel és a párommal, nagy és támogató család vett körül, és annak ellenére hogy mindenem megvolt, mindenben sikeres voltam, mégis haldokoltam. Úgy éreztem folyamatosan elvékonyodom, nem értettem, mit keresek a munkahelyemen és mi ennek az egésznek az értelme, nagyon fárasztó volt a világ, hazaértem és többnyire csak bezuhantam az ágyba. Éreztem hogy nem lehet ennyi az élet, nem lehet robotként leélni az életem, kell lennie valami többnek. Ekkor találtak meg a spirituális témájú könyvek, amiket egyre nagyobb lendülettel faltam, kipróbáltam rengeteg sok fajta spirituális módszert, kifejezetten vonzottak a megvilágosodással kapcsolatos könyvek, iskolák, tanítók. A keresőben az első és legfontosabb készség, ami kifejlődik, az az igazság iránti érzékenység. Keresünk és találunk... Mindig olyan tudás jön, amit még fel tudunk dolgozni, amit még be tudunk engedni. Persze aztán eldobjuk, amit találtunk, mert rájövünk, hogy csak részigazságokat tartalmazott, és találunk egy még tisztább forrást... Mivel én is nagyon mélyről, a teljes racionalista és materialista világképből indultam, sok mindent kellett megtapasztalnom, hogy lépésről lépésre egyre feljebb tornásszam magam. Az úton a tanulás módszere a tapasztalás. Tapasztalat és kíméletlen őszinteség nélkül nincs fejlődés. Addig olvastam, kutattam, próbáltam ki mindent, amiben felcsillant az igazság, hogy egy idő után komolyabb megéléseket is megtapasztaltam, de ezek csak rövid, pillanatnyi csodát adtak, és egy idő után már ez sem volt elég. Még több kellett...ahogyan én változtam, az életem is átrendeződött körülöttem. Fél éve ismertem meg Samu Zsoltot, egy családi ismerősöm mesélt róla. Megnéztem egy videóját, amit újabb és újabb követett, szó szerint a képernyőhöz ragadtam, akkora vonzást éreztem felé. Áradt belőle az igazság, egyszerűen és szépen fogalmazott, érthetően mondta el azokat a dolgokat amiket akkor még nem nagyon értettem. Azonnal látni akartam, a személyes találkozás a könyvbemutatón csak megerősített abban, hogy itt valami nagyon nagy kincsre bukkantam, nem akartam elhinni, hogy Magyarországon ilyen kaliberű tanítóra bukkantam. Zsolt volt az első olyan tanítóm, aki nem építgetni és javítani akart rajtam, hanem rombolni kezdett. A tanításai önmagában megrengették a világomat, minden kezdett a porba hullni, amit valaha fontosnak ítéltem, majd a radikális módszereivel olyan mélységeit ismertem meg önmagamnak amikről soha sem tudtam hogy léteznek... Aztán az ő kegyéből, 2018. május 14-én megszülettem, a Megnevezhetetlen hazavezetett. Az Otthon megtapasztalása lerázott rólam minden terhet, feloldott minden illúziót. Megéltem, hogy minden csak AZ, velem együtt, mérhetetlen, amolyan végső megnyugvás szállt meg. Vége van. Vége van minden keresésének, mert mindenben ezt kerestem. És nem múlik el, mindig itt lesz, van, volt, örök létező, megrendíthetetlen, minden ebből indul ki és ebből létezik. Az Otthon finomsága ma is velem van, bármennyire is próbál az elme visszaférkőzni, az Otthon tudomásában minden próbálkozás nagyon könnyen lefoszlik. Olyan, mintha felhúzták volna a rolót, és nem lehet tovább bábjátékot játszani, mert nincsenek árnyékok. Minden szenvedésed csak árnyék, ha te vagy a nap, hogyan tudnának elérni az árnyékok?

Mottó: Az igazi tanító rombol, szétszaggat, elveszi a világodat, majd megöl. Az út végén megérted, ez az igazi kegyelem és a legnagyobb ajándék.